Kiállítás a Lászlómajorban, Lászlómajor Bemutató Majorság

Az interaktív kiállítás egy részlete forgatós oszloppal és praxinoszkóppal

Interaktív kiállításunk 2017-ben készült, egy volt majorság felújított épületében kapott helyet. Témája a környék élővilága: a nádasok, a szikesek, a lápok és az erdők, de szó esik a kovácsmesterségről is, mert régen a kiállítás helyén egy kovácsműhely volt.

A témákat többféle szobrokkal és makettekkel mutatjuk be: a látogatók madárcsőröket próbálhatnak ki, megtapogathatják, milyen egy denevér füle, vagy megkereshetik a nádasban elbújt madarakat. Egy speciális távcső segítségével azt is kipróbálhatják, milyen egy lepke szemével nézni a világot. A táblák között több olyan van, amelybe ledes izzókat vagy hangtechnikát szereltünk, és minden témához készítettünk egy-egy táblát, ami a legkisebbekhez szól, az ő nyelvükön mutatja be az adott élőhelyet.
A kiállítás bejárása után játszani is lehet, a csoprotokat és a családokat négyféle társasjáték és kétféle ügyességi játék várja.

Az interaktív kiállítás fenntartója a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság.

A majorság udvarán egy tanösvényünk is várja a látogatókat!

Kovácsműhely dolgozó mesterrel
Az ablakokra is grafikák kerültek
Élet a nádasban: beépített nádak és madárszobrok
A nádasban megbújó madárszobor
Nádasban elbújt madarak
Denevérfül tapogató
Az erdő kincsei interaktív tábla
Kipróbálható, élethű madárcsőrök