Szabóné Ronkó Erzsébet – oktatási szakreferens
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Patkós Gábort akkor ismertem meg, amikor kollégáinkkal részt vettünk az MME farmosi békamentési akcióján 2011 tavaszán, majd ezt követően meglátogattuk a Patkós Stúdiót. Az ötletes játékokat, interaktív táblákat, kirakókat alkalmasnak találtam arra, hogy élményszerű ismeretszerzést nyújtsanak a Kiskunsági Nemzeti Park látogatóinak is. Először mesesorozatunkhoz készültek puzzle-ök, védett és fokozottan védett, Kiskunságban élő fajokról és élőhelyekről. A játékok hamarosan a hozzánk látogató csoportok kedvenceivé váltak. Ezt követően Patkós Gáborral együttgondolkodva, az Ő és munkatársainak kreatív ötleteivel valósultak meg azok az interaktív táblák, melyek a Természet Háza emeleti kiállítóterében várják a természetet szerető és védő gyerekeket és felnőtteket. Sikerült közösen megtalálnunk az adott térbe illő formát, a megjelenített tartalomhoz legjobban illő interaktív elemeket, melyek egyaránt kiszolgálják a csoportok, az egyének és a családok igényeit. A táblák esztétikusak, az ismeretek megszerzéséhez az érdeklődő aktív közreműködésére van szükség, élményhez juttatják az idelátogatókat.